Fájdalomküszöb

szeptember 22, 2017

Hétfő éjjel Horváth Andrea kellemetlen fogfájásra ébredt. Először próbálta visszaringatni magát az álom könnyű tudatlanságába, abban bízva, hogy a szúró érzés magától elillan. Ezzel szemben a fájdalom magasabb fokozatra kapcsolt és átterjedt az egész alsó állkapcsára. Felkapcsolta az éjjeli lámpát és kimászott az ágyból. Táskája legmélyebb bugyrából előhalászta az utolsó fájdalomcsillapítót. Bevette, majd megnézte a tükörben a fájó fogat. Bal alsó, amalgámmal tömött zápfogat pillantott meg. A biztonság kedvéért alaposan megmosta a fogát és visszafeküdt az ágyba. A gyógyszer enyhülést hozott így a nő hamar elaludt ismét.
Másnap reggelre a fájdalom teljesen eltűnt. Andrea nem is tudta eldönteni, hogy az éjjel történteket a valóság vagy az álom számlájára írja-e. Mint mindig, ezen a keddi napon is pontosan érkezett a munkahelyére. Egy fővárosi ingatlanforgalmazó cégnél dolgozott titkárnőként. Szerette ezt a munkát, és őt is szerették a kollégák. Közülük is legjobb viszonya egy másik titkárnővel, Ágival volt. 
-          Karikásak a szemeid, hosszú volt az éjszaka? – kérdezte vigyorogva Ági.
-          Úgy is lehet mondani. Fájt a fogam – jött a gyors válasz.
-          Most az elején menj orvoshoz! Később csak rosszabb lesz.
A nap folyamán nem esett több szó a fogfájásról, mindenki a feladataira koncentrált és hamar elérkezett a munkaidő vége. Andrea és Ági a legtöbb kedd este beültek egy menő belvárosi borozóba megbeszélni az élet fontos dolgait.
-          Két pohár száraz fehérbort és két ásványvizet kérünk! – fordult Andrea Péterhez, a jóképű pincérhez. A férfi mosolygott és elindult az italokért.
-          Ma biztos elkéri a számodat! – súgta oda Ági.
-          Ideje lenne már! – felelte nevetve Andrea.
Péter megérkezett az italokkal és a jókedvű hölgyek elé tette őket. Jelentőségteljes pillantást vetett Andreára, majd visszasétált a bárpulthoz. Andrea belekortyolt a hideg ásványvízbe, amit még le sem nyelt, amikor szúró érzés hasított a fogába. Hangosan felszisszent.
-          Mi történt? – kérdezte elképedve Ági.
-          A fogam! Beleszúrt a fájdalom! Átkozottul fájt!
Mivel a kín pár perc múlva elmúlt, Andrea úgy döntött, hogy megissza a bort és nem vesz be gyógyszert.
A jó hangulatban telt este után a nő azzal a tudattal hajtotta álomra a fejét, hogy telefonszáma Péter birtokába került. Távozás előtt egy szalvétára írva átadta neki.   
Éjfél után ismét éles fájdalomra riadt, ekkor világossá vált, hogy nem szabadult meg a fogfájástól. Kibotorkált a nappaliba és a táskájában gyógyszer után kezdett kutatni. Eltelt pár perc mire rájött, hogy egy szem sem maradt. Fogat mosott és visszafeküdt az ágyba. Szinte percenként nézett az órára, a fájdalma fokozódott, és fél óra múlva már fel-alá járkált a szobában, ezzel is siettetve az idő múlását.
Andrea gyerekkora óta rettegett a fogorvostól. A rendelő szaga, a fúró hangja és az érzés, ahogy a fogászati szék felemelkedik vele, rémülettel töltötte el. Soha nem tudta elfelejteni a régi iskola-fogászatot. Ilyenkor az egész osztályt, mint riadt birkanyájat beterelték a rendelőbe, majd egyenként szólítva a rettegések székébe ültették a tanulókat.
A következő napot a gyógyszertárban kezdte, ahol rögtön két dobozzal vett a legerősebb fájdalomcsillapítóból, ezután bement munkahelyére.
A fájdalom hullámokban érkezett, valahogy úgy, ahogy a felhők elúsznak a nap előtt néha eltakarva, néha szabaddá téve azt. Andrea próbált a munkájára koncentrálni, de pár óra elteltével úgy érezte, hogy egész léte és a világ minden fájdalma az ő állkapcsában koncentrálódik. Már feltűnő duzzanat képződött az arca bal oldalán. Ennyi kínt nem bírt elviselni, elkérte magát a főnöktől és futva sietett a fogászatra. Ott a zárva felirat láttán majdnem sírva fakadt. Úgy érezte, nem tud a másnap reggeli nyitásig várni. Elővette a mobilját és taxit hívott. Már utazott, mikor üzenetet kapott Pétertől. A férfi másnap este szerette volna vacsorára hívni őt. Andrea nem tudott válaszolni, az állkapcsát marcangoló fájdalmon kívül nem bírt másra gondolni.
A taxi az ügyelet előtt állt meg, Andrea kipattant belőle és berohant a sokemeletes épületbe. A recepción elmagyarázták neki, hol találja a fogászatot. Nagyon sok ember bolyongott a folyosókon, a lift előtt kisebb tömeg várakozott. Andrea utolsó erejével berontott a lépcsőházba és magas sarkú cipőjét a kezében fogva felvágtázott a negyedik emeletre. Ott egy hatalmas, narancssárga székekkel telezsúfolt várótermet talált, tömve emberekkel. Ránézett a sorszámára: még huszonöt fő várakozott előtte. Kimerülten a falhoz dőlt, szinte már hozzászokva a fájdalomhoz, mikor telefonja rezgése megriasztotta. Ági hívta aggódva és érdeklődve. Andrea fájdalomtól artikulátlan hangon elmesélte neki a történteket.
Ági fél óra múlva érkezett meg a fogászatra. Először nem találta barátnőjét, majd mikor meglátta nem akart hinni a szemének. A mindig elegáns Andrea, aki kínosan ügyelt a részletekre most ott ült egy műanyag széken a lépcsőházi vágta után kócos hajjal, bedagadt arccal, elmosódott sminkkel.
Legalább másfél órán át ültek szótlanul egymás mellett, mikor végre Andrea száma villant fel az elektronikus kijelzőn. Mindenbe beletörődve vonult be a rendelőbe, ahol egy alacsony, középkorú doktort talált.
Hamar megszületett az ítélet: a fog annyira begyulladt, hogy egyetlen megoldásként a húzás maradt. Andreának nem volt ellenvetése, így megkapta az injekciót és visszaküldték a váróterembe.
Húsz perc múlva ismét őt szólították. A szék felemelkedett alatta, egy nagyon erős izzó világított a szemébe, majd az orvos, maszkkal az arcán fölé hajolt és még egyszer megnézte a fogat. Ezután jött a fogó, egy határozott mozdulat, majd a bűnös fog már kint is volt. A beteg sebét ellátták, gézt tettek a szájába és kikísérték az ajtóig.
Késő este volt, mire Andrea ágyba került. Még mindig nem tudta elhinni, hogy ennyi szenvedésnek egy pillanat vetett véget, amitől annyira félt, hogy a végsőkig eltolt. Az elmúlt napok szenvedéseitől kifáradva pár perc múlva mély álomba zuhant.


Nagyné Horváth Andrea egy fakó szőnyegen ébredt, szúró fájdalommal arcának bal oldalán. Kopott, agyonhordott melegítőben hevert a szobában, mellette ódivatú komód állt. Kezét reszketve az arcához emelte, ahol rögtön megérezte a duzzanatot. Ujjával gyengén megbökte azt, majd hangosan felszisszent a fájdalomtól. A komód sarka durván megsebesítette, ráadásul pont azt a fogát találta el, ami sokszor okozott álmatlan éjszakát neki. Most újra fellángolt a kín a tömött zápfogban, valószínűleg ennek hatására ébredt fel Andrea az ájulásból. Csak lassan tudta felidézni azt, ami ebben a szobában történt vele. Arra tisztán emlékezett, hogy István, a férje kiabált vele.
-          Üvölt a gyerek! Csinálj már vele valamit! – István feje vörös volt a dühtől.
Andrea, aki épp a port törölgette a komódról már megszokta ezt a hangnemet.
-          Kis baba még, persze, hogy sír. Mindjárt bemegyek hozzá, csak befejezem a takarítást.
-          A rohadt meccset akarom nézni! Nem hallok semmit!
-          Ha nézed, nem kell hallanod – Andrea ösztönösen tartott indulatos férjétől, most azonban nem tudta visszafogni magát. Megfordult és a törlőrongyot a földre dobta.
-          Elegem van belőle, hogy kiabálsz velem! Már megint ittál! – hangja élesen csengett, miközben a kisbaba sírt és a tv harsogott.
A férfi szemmel láthatóan ittas volt, tántorgott és villogtak a szemei. Odalépett a feleségéhez és nagy erővel pofon vágta.
-          Tudd már, hol a helyed te szerencsétlen!
Az ütés hatására Andrea elvesztette az egyensúlyát és a bútor felé tántorodott. Megütötte az arcát és elvesztette az eszméletét. A férfi csak állt ott és bámulta. Később kiment a nappaliba, kinyitott még egy sört és folytatta a meccsnézést.
-          Ágika! – Andrea felkiáltott rémületében, ahogy kislányára gondolt. Feltápászkodott és a falba kapaszkodva felállt.
Ingatag léptekkel hagyta el a kisszobát, amiben a komódon és szőnyegen kívül nem volt más bútor. Vékony testét átfogta a karjaival, ahogy óvatosan lépkedve elindult a nappaliba. A tükörképét nézve gyakran rádöbbent, hogy teste épp úgy elfogy lassan, mint az önérzete.
Mivel csak a nappaliban volt fűtés, hálószobaként is használták és az egyik sarkában állt a kiságy. Andrea odalépett mellé és megnyugodva látta, hogy a kis Ági békésen, de kisírt szemekkel fekszik a takaró alatt. A kislány, amint észrevette anyját boldog gügyögésbe kezdett és kezeit felé nyújtotta.
-          Itt vagyok, ne félj! – az anya gyengéden felvette gyerekét és védőn magához szorította.
István a kanapén aludt részeg mámorban, láthatóan nyugtalanul. Az asztalon üres sörös dobozok sorakoztak, a földön egy üres üveg. Valamilyen olcsó pálinka lehetett benne.
Fizetésnap után ez volt a menetrend. Alkohol és erőszak. Sajnos az erőszak – a pénzzel ellentétben - a hónap további részében is elkísérte Andreát. Ágika kis ujjával az apjára mutatott.
-          Ne félj tőle, szeretlek én helyette is! – súgta a baba fülébe az anyja.
Andrea foga szúrt, arca lüktetett, ahogy a szobában állt. Ekkor hirtelen eszébe jutott Ági, gyerekkori barátnője, akiről a kislányát elnevezte.  Ági a fővárosban él, egy ingatlanirodában dolgozik titkárnőként. Gyerekkorukban együtt ábrándoztak arról, hogy örökre barátok maradnak. Milyen kár, hogy több éve elszakadtunk egymástól. Andrea sokszor megbánta, hogy Istvánt választotta. Egy másik férfi, Péter is érdeklődött iránta. Péter nem szeretett volna gyereket, Andrea viszont annyira vágyott az anyaságra, hogy ezért nemet mondott neki.
Hogy tudtam ilyen emberhez hozzámenni, mint István? Nézte a férjét, aki vörös arccal, zilált hajjal horkolt a kanapén. Azzal nyugtatta magát, hogy István nem volt agresszív, mikor megismerkedtek. A sokasodó gondok és italosüvegek hatására fordult azok ellen, akik szerették. Ági mennyire le akart beszélni róla!
Ahogy az ájulás utáni kábulat megszűnt, Andreának eszébe jutott egy álom. Mikor öntudatlanul feküdt az öreg szőnyegen, akkor látta maga előtt. Annyira élethű volt, mintha saját magáról készült filmet nézett volna. Látta magát Ági munkatársaként, látta, amint együtt boroznak és flörtöl egy Péter nevű férfival. Milyen boldog voltam- gondolta Andrea és a kislányára nézett.
-          Persze veled még jobb lett volna!
Álmában nagyon fájt a foga. Amint ez a felismerés átviharzott Andrea elméjén, máris eszébe jutott az esése és az arcán növekvő duzzanat. A foga fájt, de ez sem homályosíthatta el az elhatározást, ami megfogalmazódott benne.
Elég volt! Nem bírom tovább! – ezzel elindultak a kisszobába.
-          Nélkülem úgyse tudtok megélni! – a férfi gőgös hangja visszhangzott a nő fejében.
Andrea rettegett tőle, hogy férje felébred, és ismét bántani fogja. Egy pofonhoz sose volt szüksége nyomós okra. Az anya gyermekével a komódhoz lépett. Az egyetlen utazótáskát vette ki és sietve bepakolt párat megfogyatkozott ruhatárából. Ágika ruháit is összeszedte. Mindent, az egész életüket bepakolta a dohos szagú, műbőr táskába.
Ágihoz megyünk, a fővárosba. Andrea érezte és tudta, hogy az erős kötelék közte és barátnője között sose szakadt el. Ez a terv egy ideje érlelődött Andreában, mégis ez a pillanat és ez az álom kellett hozzá, hogy a tettek mezejére lépjen.
Sietősen felvette a cipőjét, Ágikára ráadta a rózsaszín kabátkát, amit pár napja vett egy turkálóban. Félt, nehogy meggondolja magát, miközben tudta, hogy nincs visszaút. Ezután István pénztárcájához osont, ami a dohányzóasztalon feküdt. A benne lévő pénzt kivette.
-          Csak hogy tudd, hol a helyed te szerencsétlen! – sziszegte halkan.
Pár perc múlva az ajtóban állt. Egyik kezével a táskát fogta, a másik karjában Ágikát tartotta. Nézte az ajtót, erőt gyűjtött. Nehezen tudta elhinni, hogy ennyi szenvedésnek egy pillanat fog véget vetni, amint átlépik a küszöböt. Táskát tartó kezével megérintette a kilincset, majd óvatosan lenyomta. Lassan nyitotta ki az ajtót, mert tudta, hogy nyikorog. Visszapillantott a múltra. A tv szólt, István részegen horkantott. Ezután Andrea, lányával a karjában átlépte a küszöböt és soha többé nem nézett vissza.



Kép forrása

A novella a Magyar Radír antológiában jelent meg, 2016-ban.

HA TETSZIK, OSZD MEG!

Talán ez is tetszene...

0 megjegyzés